Archívum

Súlyos

Published
by
Sonnevend Péter
on June 15, 2008
in személyes
. 0 Hozzászólás

Lassan négy hete már, hogy két gimnazista végzett barátjával. Felfoghatatlan. Három család a tragédia forgószelébe került. A külvilág pedig őrli a történtetekt. Az iskola elhatárolódik a tettől. És még? Értik, mi történt tanítványaikkal?

A hálón megvadult agresszív lények azonnali akasztást követelnek. Az utakon percenkénti agresszió. Kétszázzal hajtó motoros, eléd vágódó “nagykocsi”, leszorító teherautó…

Nekem személyesen is nagyon fáj, hisz kedves kolléganőm az egyik érintett anya. Szeretnék segíteni neki, de hisz lehet-e? Lesz-e benne annyi erő, hogy szinte újra szülje fiát, erőt adjon lányának, s maga is túlélje mindezt, - és a következő évtizedeket?

Szerencsétlen gyerekek, szegény megbukott felnőttek: hogy találnak ki ebből a veremből? Azt szeretném remélni: amíg élünk, remélünk. Itt is, ők is?

Orosz hálózati újságban olvasom, hogy négy hasonló korú fiú egy kisváros hősi emlékművénél randalírozott, a késői munkából hazainduló huszonéves munkás valamit mondhatott nekik, figyelmeztetőt… Agyba-főbe verték, az emlékmű öröktűzén elégették. Amerikában középiskolások, “undergraduate”-ok lövöldöznek: 5, 10 meg 25 halott… Ez mind a mi világunk, és végső soron egyetlen felnőtt sem mondhatja, hogy rendezett világot működtet, ha ilyenek történnek. Hogyan kellene vigyáznunk egymásra, és környezetünkre, hogy ne a gyilkolászás hatalmasodjon el?

Súlyos jelek, aligha megválaszolható kérdések.

Civil a pályán - modern mese

Published
by
Sonnevend Péter
on April 13, 2008
in könyvtárésszemélyes
. 1 Hozzászólás

A Time április 7-i számában gyönyörű mese: civil a pályán. J. Wood írja meg két hasábon, hogyan változott meg élete, s lett egy csodálatos kezdeményezés felelőse. 10 éve kezdődött, mikor a Microsoft képviseletében Kínába került. A sok-sok munka után kikapcsolódásra a Himalája térségébe utazott. S ott egy iksolában meglátta a “könyvtárat”: se asztal, se szék, se polc, se könyv. Viszont az iskola vezetője így búcsúzott: - Uram, talán könyvekkel fog visszatérni hozzánk. - S így lett. John felmondta pekingi munkáját, elhívta Amerikából 73 éves apját, a világhálón  “fellármázta” ismerőseit, segítségüket kérve. Iskolát és könyveket, könyvtárat minden szegény faluba: s ehhez se pénz, se posztó, csak a jóindulat és a kapcsolatszervezés képessége. Az első hónapban háromezer könyvet tudott elhelyezni tíz iskolában. Mára Ázsia és Afrika féltucat országában már 444 iskolát nyitottak, az év végéig elérik a hétszázas szintet. 5100 kétnyelvű, a nemzeti nyelven és angolul kiadott könyvekkel felszerelt könyvtár létesült, - az év végéig ezt is megduplázzák. Négyezer lány kap ösztöndíjat tanulmányaihoz. Igaz, világszerte 100 millió gyerek egyáltalán nem jár elemi iskolába sem, s a “fejlődő” országokban összesen 800 millió analfabétáról tudnak. Ehhez képest John hősies tevékenysége csepp a tengerben. De ő a világ legnagyobb idevágó oktatási hálózatának kiépítésén dolgozik: egyedül az emberi szellem és a világháló segíti.

Bennem is felmerül néha: pici “településeken” kezdődött az életem. Talán ideje lenne ilyen helyre visszatérni, s valamit visszaadni annak a mély közegnek, amely hajdan körülvett, s amelyből családi és egyéb szerencse engem “kiemelt”. Elmennék kistérségi könyvtárszervezőnek, hisz szeretem az embereket és a könyveket, van kocsim, tudnék szót érteni még polgármesterekkel is. Vagy tíz éve írtam a kistelepülések esélyeiről, köztük arról, hogy civil közreműködés is kell ehhez. Ideje lenni ezt valóra váltani? John fiatal s elkezdte. Gyönyörű, amit csinál. Nagy mese a 21. századra.

“A növekedés határai”

Published
by
Sonnevend Péter
on April 6, 2008
in személyes
. 0 Hozzászólás

35 éve volt. Fiatal voltam: friss házas, érdemi munkám a KMK-ban. Érdekeltek a társadalmi (közösségi, politikai) kérdések. Olvastuk és vitattuk a Római Klub jelentését, a “növekedés határait” (Limits to growth).

Értelmi szerzője, a magyar (? !) László Ervin most újra - sokadszor - megszólal. Olyan krízis elébe nézünk, mondja, amely hatására az emberiség vagy megváltoztatja életvitelét, a természettel összhangba hozva működését, vagy felszámolja, elpusztítja magát. Nem optimista és nem pesszimista: azt mondja, kell és lehet cselekedni. Különösen a “középosztály”-ra hárul, hogy átlássa: a mai irányok, trendek nem folytathatók. Fő tételek: környezet, energia. S emögött a tudat, a tudatos lét.

Ha élni akarok - ezt már így én gondolom tovább - 10 év múlva, ha azt szeretném, gyermekiem  30 év múlva nyugodt öregség elébe nézzenek, ha kiszámítható jövőt álmodok most egy éves unokámnak, akkor én is tehetek. Kevesebb autózás, több séta és bicaj, kevesebb energiafogyasztás stb. Mindez rém egyszerű, ám pokolian bonyolult. Tudatunkban kell jelentős “elmozdulást” végrehajtani.

Ha a magyar középosztály nem acsarkodásra, lehetséges “vezér”-ek támogatására fecsérelné energiáit, hanem új ötletekkel állna elő, akkor László Ervin is kicsit optimista lehetne. Én inkább pesszimista vagyok 2008-ban. De minden változik.

László Ervin a krízis szó kínai megfelelőjét idézi: vei-dzsí. Veszély + lehetőség összetétele. (Én most épp a kínai könyvtárügyről gyűjtök szilánkokat egy lehetséges szemléhez, -tavaly délkelet-ázsiai és orosz született). A professzor ezt mondja: “előttünk áll egy olyan lehetőség, hogy felújítsuk egész civilizációnkat”.

Digitális univerzum

Published
by
Sonnevend Péter
on April 6, 2008
in könyvtár
. 0 Hozzászólás

Az IDC elemzése (The diverse and exploding digital universe) szerint tavaly az emberiség 281 milliárd gigabájt (281 exabájt) digitális információt (DI) hozott létre. Ez azt jelenti, hogy mindnyájunkra jut(ott) átlag 45 giga (viszonyítás: egy film DVD-én átlag 6 giga). Digitális tévé, digitális fényképezőgép (ebből már egy milliárd működik) és ki tudja még mi minden ontja az információt. Már nem a profi szervezetek a fő termelők, hisz magánszemélyekre jut a fenti irdatlan mennyiség 70%-a. Például a pénzügyi szektor a világ IT költésének 20%-át mondhatja magáénak, de a DI terén részesedése csupán 6%. Ugyanakkor a profi szervezetek végzik az információk tárolásával, biztosításával kapcsolatos munkák zömét (85%). A 2007-es mennyiség nagyobb, mint egy évvel korábban várták. Ez főként a digitális fényképező gépekkel, s különösen ezek hallatlanul gyorsuló kínai terjedésével magyarázható.

A DI dinamikája még szembeötlőbb: mennyisége 2011-ben várhatóan  már eléri az 1800 exabájtot. (négy év alatt hatszorosra nőhet).

Könyvtárosi szemmel már ez is elég izgalmaas. Méginkább töprengést okoz, hogy ma a digitális tárolók (CD, DVD) összes befogadóképessége épp csak megközelíti az éves DI-termelést. Viszont 2011-ben már csak a létrejövő DI fele számára lesz tároló eszköz. Ráadásul a DI 20 milliószor milliárd “konténerben”, “fájlban”szóródik szét.

Ezt ki tudja áttekinti, ki tud benne eredményesen keresni? Hol a hatékony és működőképes digitiális információtudomány? Mit tanítunk hallgatóinknak, mit gyakorolnak (ehhez képest) könyvtárainkban? Milyen stratégiáink vannak a belátható jövő kihívásaira?

Arész

Published
by
Sonnevend Péter
on March 16, 2008
in személyes
. 0 Hozzászólás

Homérosznál Zeusz így fejezte ki ellenszenvét Arész iránt:

    Minden olümposzi isten közt legjobban utállak:

    Mindig a harc kedves neked és a viszály meg a dúlás.

Van a “vak énekes”-nek ilyen szava is:

    Törzstelen és törvénytelen az, nincs tűzhelye annak,

    belső háborúnak ki örül, véres viadalnak.

Negyvenöt éve egyedül ültem március idusán a híres múzeum magas lépcsőjén, merengve múltakon s jövendőkön, ahogy száz éve fogalmaztak volna. Akkor nem volt ott se politikus, se rendőr, - se gőzös fejű, sipoló szájú szittya (talán egy bokorban civil zsaru). 

Március közepe nekem a születésnapomat is jelenti: a legszörnyűbb 44-es év tavaszát. A szombathelyi bábaképzőben szülte anyám ötödik fiúgyermékét. Harmadik nap - tertia die - jött a hitleráj. Ha más vér folyik ereimben: hamarosan elvihettek volna, mint annyi ezer szombathelyit, annyi százezer magyart az országból.

69-ben voltam Buchenwaldban, s még aznap Weimarban, a nagy költő házában, kiről nagyapám is szólt írásaiban (Goethe-breviárium). Amíg élek, fájni fog a gyógyíthatatlan seb. Keresem a magyarázatot a század szégyenére. Sok minden összetorlódik e napokban.

Országrontásra készülnek szteroid-rontotta fiúk, elbolondított, valláspótlékot kereső korombeliek? Nem volt még elég?

Írjuk tán újra a szép és vonzó márciusi tizenkét pontot!? Vesszen Szent István, mert megosztotta a nemzetet (cop. by Attila bárdja). Ne fizessünk egészségügyi pótlékot (cop. by Grand Feró). Talán tiltsuk be a latin betűket, arab számokat, s véssük rovásainkat szarvasagancsra, mert le a globalizációval? Foglaljuk el az amerikaiktól Bagdadot, hisz sumérok volnánk, nem igaz? Térjünk vissza atyáink isteneihez, - csak nem imádunk szelíd, ám zsidó názáretit?

Ungváry Rudolf megígér 20 kemény jobboldali évet. De hol itt a lágert szenvedett K. Adenauer, az európai koponya L. Erhard?

Egy éve gyűjtök anyagot az alexandriai híres könyvtárról. E csodás, emblematikus intézményről, a modern tudomány első szentélyéről, hol múzsák tisztelete örvöződött csillagászattal, matematikával, filozófiával és filológiával. A nagy legenda - úgy tűnik - alig támaszkodik tényekre, most mégis (inkább) az a lényeg számomra, hogy Alexandria lehet a tudás törékenységének, a kultúra elpusztíthatóságának szimbóluma. Az ókor írásainak talán egy százaléka maradt fenn (sok-sok papiruszra írt részlet például sivatagi karavánutak szemétgödreiben). Pusztítani könnyű, egyeseknek rombolni még élvezet is.

De vannak itt értelmes lények, talán elég sokan, szerintem a (most hallgatag) többség, kik Homérosszal gondolják:. “… nincs tűzhelye annak, belső háborúnak ki örül…”.

Olvasás és PISA-vizsgálat

Published
by
Sonnevend Péter
on March 8, 2008
in könyvtárésszemélyes
. 0 Hozzászólás

A köztársasági elnök végre szót emel a PISA-vizsgálatok sorazatából következő katasztrofális hazai olvasási szintről. Az u.n. poltikai elit hány éve kerüli nagy ívben a témát? 2001-ben szerveztük az Olvasás évét: azt hittem, rá lehet a politikai, szellemi, vallási vezetőket ébreszteni arra, hogy az olvasás kérdése tényleges közügy. Jövőnk múlik rajta. Azóta sem lett a köz-, legfeljebb a (szűken értelmezett) szakpolitika témája. Ellentétben a németekkel, lengyelekkel és másokkal. Mert közvetlenül nem hoz hatalmi pluszt, nem lehet “megdönteni” a nem-szeretem kormányt? Micsoda provincializmus. A könyvtáros számára nincs fontosabb szövetséges, mint az oktatás, a felelős könyvtáros számára nincs alapvetőbb, mint a közönségét igérő emberek olvasáskészsége. Teszünk eleget ennek tudatában?

Szinnyei

Published
by
Sonnevend Péter
on February 9, 2008
in könyvtár
. 0 Hozzászólás

Szinnyei úr milliomos volt, hisz cédulái biztos elérték a hét számjegyes nagyságrendet. A szakmához való viszonyunkat mérhetjük a hozzá fűződő kapcsolaton.

Az általa létrehozott Hírlaptár vagy négy évtizeddel előzte meg a brit nemzeti könyvtárét. Jó lenne újra ilyen helyzeteket teremteni…

Orosz ablak (fortocska)

Published
by
Sonnevend Péter
on January 28, 2008
in könyvtár
. 0 Hozzászólás

Oroszország ezer éve - különböző műfajban - “szomszédunk”. Az is marad. Sokunkat érdekel, mire jut a sajátos modernizáció, amely Putyin elnöksége alatt beindult.

Alapjaiban változik a könyvtárügy is, hosszabb távon új paradigmát igérve. Ennek 2007 őszén bemérhető összetevőit próbáltam egy kiadós írásban szemlézni, mely a napokban - a Könyvtári Figyelő friss számában - kerül az érdeklődők kezébe.

Közkönyvtárak az önkormányzati finanszírozás új rendszerében, orosz “Mokka”, digitális könyvtári jövő… - hogy csak néhány résztémát nevesítsek.

Könyvtáram - könyvtáraim

Published
by
Sonnevend Péter
on January 20, 2008
in könyvtár
. 1 Hozzászólás

Első könyvemet valamikor 1954-ben, tíz éves koromban vettem (Olcsó könyvtár). Nagyon hosszú ideig a családi könyvtár volt fő kincsestáram (Révai lexikon, May Károly, Verne stb.).

Dunaföldváronm én voltam az általános isi sajtófelelőse: én vettem át a postán a heti anyagot (Dörmögö Dömötör, stb.), terjesztettem a nyolc osztályban, - a maradékot pedig lakóhelyemen (Matild major) próbáltam eladni, végül elszámoltam  a postán, százalékos részesedésem volt első keresetem (vehettem könyvet, sőt a lottó első három hetében játszottam is).

Ma elég jelentős házi gyűjtemény vesz körül, ha jól becsülöm, 3-4 ezer kötet van polcainkon.

Először érdemi könyvtárba Fehérváron kezdtem járni, friss gimnazistaként 1958-ban: a sulival szemben lévő megyei könyvtárba. Eléggé különbözött a mai könyvtártól: egy kisebb résen kellett elrebegni a kérést, hogy szeretnék (például) három Jókai-regényt, erre a könyvtáros néni kihozott négyet, hogy válasszak.

Érettségi után könyvtárban kezdtem dolgozni, ez volt a Széchényi ma már legendásnak számító Hírlaptára, a maga hatalmas - többszintes - vasraktáraival, bámulatos gyűjteményével (számomra főként: Életképek a reformkorból. Huszadik Század, Nyugat), - ma úgy gondolom, az ott töltött két év második “érettségivel” ért fel…

Máig sokat jelent a munkahelyet biztosító könyvtár. Ezen túl évtizedek óta jó barátom, állandó segítőtársam a KMK/KI könyvtártudományi szakkönyvtára. Ha két-három hétig nem fordulok meg ott, már hiányérzetem van.

Az utóbbi 7-8 évben rászoktam a “falak nélküli” könyvtárra, az interneten érkező hírekre, szakmai anyagokra, irodalmi kínálatra.

De jártam az elmúlt évben az MTA könyvtárának kézirattárában, a KSH könyvtárában (főként a csodás JSTOR-adatbázis használatának lehetőségéért), Amerikában a Yale illetve Stanford Egyetem több könyvtárában. 

Becslésem szerint a Gutenberg találmánya óta eltelt hatodfél évszázadban a világban legalább száz millió könyv és megszámlálhatatlan egyéb kiadvány látott napvilágot (magyarul egy millió alatt). Ennek mekkora töredékét olvashatja el egy szorgalmas ember is? Könyvtárak nélkül, modern, számítógépes könyvtár nélkül biztos, hogy a szükségesnél jóval kevesebbet. Jó, hogy vannak könyvtárak.