Sonnevend Péter

Életemben először, ha nem tévedek, nem mentem el szavazni/választani. Sokáig csak szavazni lehetett - 1985-ig -, most megint egyik párt hatalmas plakátrengetege erre szólított fel: “Szavazz!” Nem lehetne választani, kérdem?

Különféleképp gondolkodhatunk e lehetőségről . Két jó alternatívát ismerek: egyiket amerikainak nevezném, ott gyakorta csak akkor megy el a polgár választásra-szavazásra, ha gondja van a helyzettel. Jó az európai modell is: ha van reális alternatíva, ha legalább egyik lehetőség (párt, program) vonzó számára.

Valószínűleg fontos az is, hogy legyen érzékelhető tétje a választásnak. Úgy tűnik, az az elvi lehetőség, hogy 400 ezer szavazó küldhet egy képviselőt az európai parlementbe, nem igazán belátható. Túl absztrakt, ahogy a parlament hatásköre is. Ezeket inkább csak megjegyzem magamnak…

Lényegesebb a hazai alternatíva vészes hiánya. A rendszerváltozás óta minden parlamenti párt olyan lényegi átalakulásokat mutatott be, ami valódi identitásvesztéssel ér fel. Most - hét év után - érdemes a kormánypártokról egy szót mondani. Legfőképp azt nem ismerték fel, hogy érdemi tennivalóik (feladatok megoldására!) vannak, s nem uralkodás végett küldtük őket arra a helyre. S főleg nem a gátlástalan meggazdagodás végett. Zuschlag egy jéghegy csúcsa. Egy intézmény alkalmazta a hiperaktív miniszterasszony férjét szakértőnek: pénzszerzés végett. Ez a mélykorrupció…

Egy “liberális” párt vezetője - erőforrás-hiányos országban! - állami pénzekből gazdagodott milliárdosra? Ezt ki gondolhatja komolyan,  - ki gondolhatja, hogy ez nem termeli ki az ellenreakciót? Minden parlamenti párt abban tudott az elmúlt években egyetérteni, amikor plusz pénzt szavaztak meg maguknak (pártalapítványok stb.)…

A gazdasági válság rendet vág soraikban. Ennél is lényegesebb, hogy a  szívesen csodavárást favorizáló emberek egyre kevésbé hisznek szavaikban.

S ekkor megjelenik az “erő”. Ezt Dr. Orbán Viktor elnök is szereti ugyan, de egy új képződmény messze látványosabban képviseli,  mint meghatározó elvet. Mai napon (!) postaládámba dobott -  ”Széllel szemben” című - kiadványukat olvasom.

Szerintük itt minden megsemmisült: a “mezőgazdaság, az ipar, az oktatás, a kultúra, az egészségügy mind csak emlék”. Egyetemen tanítok, jövő héten 50 hallgatónk záróvizsgázik (többek szakkdolgozatából igényes szakmai lapba készíthetünk összeállítást), négy nagy könyvtár beiratkozott olvasója, rendszeres látogatója vagyok, múlt pénteken írta fel háziorvosom szokott gyógyszereimet…, - nálam ezek a szimbólikus ráolvasások nem jönnek be. (Más kérdés, milyen szinvonallal lennék elégedett…)

A listavezető - hajdan kiváló egyetemi oktató (tejóisten, micsoda perspektíva?!) - beigéri: “visszavesszük az országunkat”. Magyar érdekek képviseletét igéri. Szép tőle, mit is igérhetne jobbat? Azon morfondírozom, miért is kíván Brüsszelbe menni, miért nem akarja kiléptetni inkább az országot az Unióból? Pártelnöke nagy oroszbarát, lehetne tán ott is valami módon magyar érdeket képviselni…

A nagy öttusázó fia, evangélikus lelkészdinasztia örököse, józanabb: ő annyit igér, hogy lehet a magyar érdekeket jobban (”erőteljesebben”) is képviselni Brüsszelben.

Az igazi szájtépő -  olvastam elég szöveget, így véleményem szerint: nyilas-bolsevista - mondatok a joghallgatótól jönnek: új honfoglalás, megtisztítjuk… Felszólítja az olvasót, “ábrándozzon el”, “mi lenne, ha Budapesten az SZDSZ helyett mindenhol jobbikos képviselők ülnének. Budapest végre a magyarok fővárosa lehetne…” Felszólit az “Új Erő” segítésére.

Az utolsó megnyilatkozó szerint az “ötvenes években sem dübörgött ennyire hazánkban propaganda…” Kedves Úr, mikor tetszett Szabad Népet olvasni? Vagy csak repesszünk falakat minél nagyobb hangerővel? Először még biztos hatásosnak tűnik, de majd huszadszor?

Európa más országaiban is teret kaptak az antidemokratikus, jog- és alkotmányellenes, kirekesztő szándékú pártok. Nem lehet behúnyt szemmel járni. Én történetesen 44 március közepén születtem, rá pár nappal masírozott be a nagy erő, s járult hozzá az ország rombadöntéséhez,  szégyenletes magyar állami közreműködéssel magyar polgárok soha nem volt méretű elpusztításához. Engem is besorozhattak volna a haláltáborba viendők közé, ha a döntéshozók más paramétert választanak. (40 éve jártam abban a táborban, ahova most az elnök is ellátogatott…)

A cím: óegyiptomi szólás, Kákosy László könyvében bukkantam rá. A korai magaskultúrák írásbelisége, a könyv, a könyvtárak genezise foglalkoztat. Izgalmas játék, évek óta gyűjtök forrásokat, eszmefuttatásokat honi és külföldi lelőhelyeken. Talán lesz olvasója. Nekem biztatás e mondat: most jó nagyot evett a kígyó…

Ezek a nagy magyarok persze reám is mondhatják: ez nem magyar. Micsoda neve van?! Tényleg, ha sorraveszem nyolc dédszülőmet, akkor - ismereteim szerint - egy biztos magyar származék. Érdemeit fekete márvány obeliszk hirdeti a nemzeti sírkertben, a magyar újságírás, közpolitika, közoktatásügy érdekes-fontos alakja volt. Mikor felelős munkájában felőrlődött, özvegye (Kass, Kas - nyilván távolról cseh származék) egyik lányukat a volt osztrák megszálló katonatiszt (majd elmagyarosodott kedvese-hitvese révén egyre nagyobb  magyar, idővel honvédtábornok, - sírja ugyanabban a temetőben) fiához adta, aki a száz év előtti főváros európai magyar kultúráját segítette felvirágozni. Szláv eredetű nevet viselő apósom ősei évszázadokon át szintén evangélikus lelkészek voltak “Dunán innen”, (ahogy régen a felvidéki régiót mondták), s nem kizárt, az öttusázó (szintén szláv nevű) őseivel is rokonságban…

Ez az ország első királyunk (és annak ősei) óta befogadó,  ebben volt életképességének egyik forrása. Nehéz feladat áll előtte: a roma embereknek is házat-hazát jelenthessen. Fiatal korom óta tudom, hogy ez az ország emberpróbáló teendője. Jó lenne, ha a választások legközelebb nem kigyómérget teremnének. Én evégett akkor biztos választani fogok.