Olvasom a nagy művet: Katsányi lenyűgöző monográfiáját a FSZEK történetéről. Az a benyomásom, hogy a magyar könyvtártörténetírás olyan klasszikus eredményét köszönhetjük Sándornak, amely Berlász Jenő OSZK-történetével állítható egy sorba. Idővel - úgy tudom - Berlász akadémai doktori címet kapott. Ha lenne ebben szerepem, máris javasolnám Katsányinak a doktori minősítést, hisz a Kézikönyv óta ez a legnagyobb hazai szakmai teljesítmény.
A Szabó Ervin nekem az első könyvtári élményt is jelenti. Egyik dédanyám a neves szegedi szállodás Kass-család szülöttje. Így rokonunk volt Kass László ezredes, ki az “igazságtalan Mátyás” alatt mindent - rangot és nyugdíjat is - elveszített. Pedig már 17 évesen az olasz fronton kockáztatta fiatal életét… Kitanulta a könyvkötést, s mikor engem, tanyasi gyereket, 54 nyarán a Lukácsban úszni tanított, pénzét már ezzel a szakmával kereste. Együtt vittünk egyszer több szatyornyi, zöld kötésbe varázsolt kötetet a Kálvin tér mögé, a központi könyvtárba. Pár nappal később Laci bácsi azt mondja: már jártunk a Fővárosi Könyvtárban, most fogd ezeket a köteteket, ülj föl a 63-as villamosra, átvisz a hídon, s utána eggyel odébb leszállva már csak pár lépést kell tenned. Emlékszel?
Egy világvégi helyről - ki hallott Matild majorról? - jött emberkének mit lehet ilyenkor mondania? Vittem a csomó könyvet, meg is érkeztem a Kálvin térre, ám ott rádöbbentem, hisz innen több irányba nyilnak utcák?! Melyik az igazi? Egyiken elindultam, - de csak nem bukkant elő a nagy könyvtárépület. Elpityeredésemet látva egy járókelő megszólított, s kis tanakodás után eligazított.
Örülök, hogy ez a csipet kudarc nem vette el később kedvemet, s könyvtáros lettem, - ennek szeptemberben már 47 éve lesz. Aki első munkahelyemhez segített, már idős professzorként, egykor a Fővárosi Könyvtárban kezdte pályáját.
És örülök Sándor nagy és maradandó munkájának, mert a legnehezebb történészi teendőt - a sine ira et studio elvét - hibátlanul teljesíti. Munkája adatgazdag, kiegyensúlyozott, gondolatmenete tiszta, mondatai mívesek.
A Fővárosi Könyvtár pedig - megújulva - már második évszázadát éli. Élvezem nyüzsgését, igénylem szolgáltatásait én is. Már szinte behúnyt szemmel is odatalálok…