Éjfél előtt elhúnyt A. I. Szolzsenyicin, az egyik legnagyobb orosz író. “Ivan Gyenyiszovics“-a nemzedékem számára bizonyára felejthetetlen élmény, de nekem biztos az. A falat építő Ivan, a diktatúra áldozata. Sz. is építkezésre lett küldve a Moszkva-környéki zárt kutatóintézetből, ahová 1950-be került. (Most azt írja egy amerikai blogger, apja egy nemzeti parkban fogadta az írót, és soha nem látott hatlmas méretű kezét mindig emlegette. Másik azt írja, vermonti házában egy picike, cella-méretű dolgozószobája volt, hol csak íróasztala és széke fért el.) 67-ben dolgoztam a szűzföldön, Észak-Kazahsztán vad szteppe-vidékén. Innen voltak orosz egyetemista barátaim, akik 72-es januári moszkvai látogatásomkor kezembe adták A pokol első köre szamizdat változatát. Mostanában fiam hozott egy kötetet Moszkvából az új, 30 kötetes életmű-kiadásból, a Vörös kerék 6 ezer oldalas regényeposzának 1916 októberével foglalkozó részét. Ennek olvasása számos kételkedő kérdést vetett fel. Tolsztoj is “filozofál” a Háború és béké-ben, Szolzsenyicin viszont publicisztikát enged a regény szövetébe.
Egyik moszkvai búcsúztató szöveg említi, hogy 1991-ben, - még 1994-es hazatérése (1974-es záműzetése után hamarosan Amerikában, a szibériai tájat idéző Vermontban élt) előtt - memorandumot írt Oroszország szerinte szükséges “berendezéséről” (Kak usztroity Rossziju), s ez a jelcini hatalomnak köszönhetően 27 millió példányban látott napvilágot. Példátlan mennyiség.
- A magyar könykiadás az utóbbi évtizedben eléggé nemtörődöm módon viszonyult Szolzsenyicin munkásságához. Gyurgyák János megírta a magyar - zsidó együttélést, tragédiát, Szolzsenyicin az orosz-zsidó múlt két évszázadát foglalta össze.
A huszadik század egyik legfontosabb embere távozott el. Egy rettenetes diktatúra bátor ellenfele, a nagy orosz tradíció (előbb lélekben újuljunk meg, az evangélium szellemében, - utána következnek a társadalmi tennivalók) folytatója.