2008. April. archívuma.

Civil a pályán - modern mese

A Time április 7-i számában gyönyörű mese: civil a pályán. J. Wood írja meg két hasábon, hogyan változott meg élete, s lett egy csodálatos kezdeményezés felelőse. 10 éve kezdődött, mikor a Microsoft képviseletében Kínába került. A sok-sok munka után kikapcsolódásra a Himalája térségébe utazott. S ott egy iksolában meglátta a “könyvtárat”: se asztal, se szék, se polc, se könyv. Viszont az iskola vezetője így búcsúzott: - Uram, talán könyvekkel fog visszatérni hozzánk. - S így lett. John felmondta pekingi munkáját, elhívta Amerikából 73 éves apját, a világhálón  “fellármázta” ismerőseit, segítségüket kérve. Iskolát és könyveket, könyvtárat minden szegény faluba: s ehhez se pénz, se posztó, csak a jóindulat és a kapcsolatszervezés képessége. Az első hónapban háromezer könyvet tudott elhelyezni tíz iskolában. Mára Ázsia és Afrika féltucat országában már 444 iskolát nyitottak, az év végéig elérik a hétszázas szintet. 5100 kétnyelvű, a nemzeti nyelven és angolul kiadott könyvekkel felszerelt könyvtár létesült, - az év végéig ezt is megduplázzák. Négyezer lány kap ösztöndíjat tanulmányaihoz. Igaz, világszerte 100 millió gyerek egyáltalán nem jár elemi iskolába sem, s a “fejlődő” országokban összesen 800 millió analfabétáról tudnak. Ehhez képest John hősies tevékenysége csepp a tengerben. De ő a világ legnagyobb idevágó oktatási hálózatának kiépítésén dolgozik: egyedül az emberi szellem és a világháló segíti.

Bennem is felmerül néha: pici “településeken” kezdődött az életem. Talán ideje lenne ilyen helyre visszatérni, s valamit visszaadni annak a mély közegnek, amely hajdan körülvett, s amelyből családi és egyéb szerencse engem “kiemelt”. Elmennék kistérségi könyvtárszervezőnek, hisz szeretem az embereket és a könyveket, van kocsim, tudnék szót érteni még polgármesterekkel is. Vagy tíz éve írtam a kistelepülések esélyeiről, köztük arról, hogy civil közreműködés is kell ehhez. Ideje lenni ezt valóra váltani? John fiatal s elkezdte. Gyönyörű, amit csinál. Nagy mese a 21. századra.

“A növekedés határai”

35 éve volt. Fiatal voltam: friss házas, érdemi munkám a KMK-ban. Érdekeltek a társadalmi (közösségi, politikai) kérdések. Olvastuk és vitattuk a Római Klub jelentését, a “növekedés határait” (Limits to growth).

Értelmi szerzője, a magyar (? !) László Ervin most újra - sokadszor - megszólal. Olyan krízis elébe nézünk, mondja, amely hatására az emberiség vagy megváltoztatja életvitelét, a természettel összhangba hozva működését, vagy felszámolja, elpusztítja magát. Nem optimista és nem pesszimista: azt mondja, kell és lehet cselekedni. Különösen a “középosztály”-ra hárul, hogy átlássa: a mai irányok, trendek nem folytathatók. Fő tételek: környezet, energia. S emögött a tudat, a tudatos lét.

Ha élni akarok - ezt már így én gondolom tovább - 10 év múlva, ha azt szeretném, gyermekiem  30 év múlva nyugodt öregség elébe nézzenek, ha kiszámítható jövőt álmodok most egy éves unokámnak, akkor én is tehetek. Kevesebb autózás, több séta és bicaj, kevesebb energiafogyasztás stb. Mindez rém egyszerű, ám pokolian bonyolult. Tudatunkban kell jelentős “elmozdulást” végrehajtani.

Ha a magyar középosztály nem acsarkodásra, lehetséges “vezér”-ek támogatására fecsérelné energiáit, hanem új ötletekkel állna elő, akkor László Ervin is kicsit optimista lehetne. Én inkább pesszimista vagyok 2008-ban. De minden változik.

László Ervin a krízis szó kínai megfelelőjét idézi: vei-dzsí. Veszély + lehetőség összetétele. (Én most épp a kínai könyvtárügyről gyűjtök szilánkokat egy lehetséges szemléhez, -tavaly délkelet-ázsiai és orosz született). A professzor ezt mondja: “előttünk áll egy olyan lehetőség, hogy felújítsuk egész civilizációnkat”.

Digitális univerzum

Az IDC elemzése (The diverse and exploding digital universe) szerint tavaly az emberiség 281 milliárd gigabájt (281 exabájt) digitális információt (DI) hozott létre. Ez azt jelenti, hogy mindnyájunkra jut(ott) átlag 45 giga (viszonyítás: egy film DVD-én átlag 6 giga). Digitális tévé, digitális fényképezőgép (ebből már egy milliárd működik) és ki tudja még mi minden ontja az információt. Már nem a profi szervezetek a fő termelők, hisz magánszemélyekre jut a fenti irdatlan mennyiség 70%-a. Például a pénzügyi szektor a világ IT költésének 20%-át mondhatja magáénak, de a DI terén részesedése csupán 6%. Ugyanakkor a profi szervezetek végzik az információk tárolásával, biztosításával kapcsolatos munkák zömét (85%). A 2007-es mennyiség nagyobb, mint egy évvel korábban várták. Ez főként a digitális fényképező gépekkel, s különösen ezek hallatlanul gyorsuló kínai terjedésével magyarázható.

A DI dinamikája még szembeötlőbb: mennyisége 2011-ben várhatóan  már eléri az 1800 exabájtot. (négy év alatt hatszorosra nőhet).

Könyvtárosi szemmel már ez is elég izgalmaas. Méginkább töprengést okoz, hogy ma a digitális tárolók (CD, DVD) összes befogadóképessége épp csak megközelíti az éves DI-termelést. Viszont 2011-ben már csak a létrejövő DI fele számára lesz tároló eszköz. Ráadásul a DI 20 milliószor milliárd “konténerben”, “fájlban”szóródik szét.

Ezt ki tudja áttekinti, ki tud benne eredményesen keresni? Hol a hatékony és működőképes digitiális információtudomány? Mit tanítunk hallgatóinknak, mit gyakorolnak (ehhez képest) könyvtárainkban? Milyen stratégiáink vannak a belátható jövő kihívásaira?